Nyitólap > LogControl > Analízisek
Analízisek
Analízisek Minden LogControl analízis indítható a programablak bal oldalán lévő fából. Az analízisek a fán belül tetszőlegesen csoportosíthatók és átrendezhetők.
A LogControl program analíziseit az alábbi paraméterek szerint hajtja végre a program:
Hierarchia és kiválasztás
Ebben a listában fel vannak sorolva azok a hierarchiaszintek, amleyeket a Projekt Varázslóval definiáltunk adatbázisunk kialakításakor. Az egyes szintekre kattintva egy lenyíló listában megtekinthetjük az adott szint elemeit, s ki is választhatjuk azokat. Amennyiben egy felsőbb szinten szűkítést alkalmaztunk, abban az esetben a listában csk a szűkítésnek megfelelő elemeket fogjuk látni.
Analízis periódusa
Be kell állítanunk, hogy az analízist mely időintervallumra akarjuk értelmezni. Meg kell adnunk a kezdő- valamint a befejezési dátumot, valamint azt, hogy milyen periódusú legyen az analízis (napi, heti, dekádra vonatkozó, havi, negyedéves vagy éves). Egyes analízisek, amelyek előre kiszámított adatokat tartalmaznak, nem használhatók tetszőleges periódusra, hanem csak arra a periódusra, amilyenre a Compress program (bővebb információ itt) segítségével az adatokat előre kiszámoltuk. Ha az adott analízis az általunk beállított periódusra nem hajtható végre, abban az esetben a fában az analízis ikonja át van húzva piros színnel. Ahhoz, hogy kiválassszunk egy olyan periódust, amelyhez előre kiszámolt adatok társulnak az eszköztár legördűlő menüje nyújt segítséget.
Adatmodell
Az adatmodellt is az eszköztár segítségével állíthatjuk be. A listában azok az adatmodellek szerepelnek, amelyeket a Projekt Varázsló segítségével az adatbázisunk kialakítása során definiáltunk.
Érték / Mennyiség
Az eszköztár segítségével kiválaszthatjuk, hogy az adott analízist mennyiségi- vagy értékviszonyban szeretnénk végrehajtani. Természetesen mennyiségre vonatkozó analízist csak egyetlen cikk kiválasztása esetén tudunk végrehajtani, hiszen mennyiség szerint nem hasonlíthatunk össze különböző mértékegységű cikkeket.
Analízis paraméterek
Az analízis nevére a jobb oldali egérgombbal kattintva egy helyzetérzékeny menü jelenik meg, ahonnan a "Beállítások" menüpontot meghívva jelennek meg az aodtt analízisre jellemző paraméterek, amelyeket tetszőlegesen változtathatunk.
Analízis végrehajtása
Az analízis fa elemére duplán kattintva, vagy a helyzetérzékeny menüből indítva hajthatjuk végre.

Analízisek
Mozgások
Készlet
Beszerzés
Felhasználás
Beszerzés, Felhasználás, Készlet
Összegzett Beszerzés, Felhasználás, Készlet
Tervezett mozgások
Tervezett készlet
Tervezett beszerzések
Tervezett felhasználások
Tervezett Beszerzés, Felhasználás, Készlet
Tervezett Összegzett Beszerzés, Felhasználás, Készlet
Összehasonlítás
Meglévő és tervezett beszerzések
Meglévő és tervezett felhasználások
Meglévő és tervezett készlet
Meglévő és tervezett mozgások
Meglévő és tervezett összegzett mozgások
Felhasználói mozgásanalízisek
ABC Analízisek
ABC Analízis beszerzésekre
ABC Analízis felhasználásokra
ABC Analízis készletértékekre
XYZ Analízis felhasználásokra
Előrejelzés
Legkisebb négyzetek
Csúszó középérték
Csúszó középérték /2
Exponenciális kiegyenlítés (egyszeru)
Exponenciális kiegyenlítés
Exponenciális kiegyenlítés /2
Exponenciális kiegyenlítés /3
Határérték analízisek
Legkisebb négyzetek
Csúszó középérték
Csúszó középérték /2
Exponenciális kiegyenlítés (egyszeru)
Exponenciális kiegyenlítés
Exponenciális kiegyenlítés /2
Exponenciális kiegyenlítés /3
Trend ellenőrzés
Legkisebb négyzetek
Csúszó középérték
Csúszó középérték /2
Exponenciális kiegyenlítés (egyszeru)
Exponenciális kiegyenlítés
Exponenciális kiegyenlítés /2
Exponenciális kiegyenlítés /3
Diszpozíció
Rendelési modell
Rendelés-optimalizálás
Készletmonitor
Folyamatelemzés
Hatótávolság
Forgási sebesség
Minimális készlet
Megtakaríthatóság
Szervízfok analízis
Beszállítói szervízfok
Saját szervízfok
Mozgáseloszlás
Utolsó beszerzések eloszlása
Utolsó felhasználások eloszlása
Portfóliók
Készletportfólió
ABC/XYZ portfólió