Vélemények

Együttműködésünk során a LogControl Kft.-t felkészült, alapos és feladatait  magas színvonalon teljesítő partnerként ismertük meg.
Munkánk során teljes körű és a valódi probléma megoldására irányuló javaslataikkal, nagyban elősegítik a cégünk működését

Kovács Attila, Informatikai vezető - Baromfiudvar 2002 Kft.

Kitűnő szakember gárda dolgozott végig a munkálatok során, kezdve az ügyfélszolgálattól a telepítésig. Jó szívvel ajánlom az LogControl Kft-t. Az elképzeléseink szerint megvalósított terméket kaptuk. Tökéletesen elégedettek voltunk a minőséggel és a kiszolgálás színvonalával.

Tóth László, Operatív igazgató - Karsol Kft.

Közel tíz éve dolgozunk együtt a LogControl Kft-vel, immár több területen is. Mindig mindenben számíthatunk rájuk, külön kiemelném azt a gyorsaságot és rugalmasságot, ahogyan a kérdéseinkre és  kéréseinkre reagálnak: nem volt még olyan kérésünk, amit ne tudtak volna teljesíteni. A BusinessFlex segítségével mindig naprakész információk alapján tudunk döntéseket hozni, így képesek vagyunk optimalizálni tevékenységünket és az eredményünket javítani.

Szeidl Tamás, Logisztikai és marketing igazgató - Columbus Klímaértékesítő Kft.

A LogControl Kft szoftvere nélkülözhetetlen segítséget nyújt a több ezer cikkből álló adatbázisunk kezelésében, évek óta megbízhatóan és stabilan működik. Vállalkozásunk fejlődése, növekedése során folyamatosan új kihívásoknak kellett megfelelnünk, szükségessé váltak újabb funkciók és területek informatikai támogatása. Ezeket az igényeket teljes mértékben kiszolgálták a kapcsolódó programbővítések és fejlesztések, melyek szerves egységet képeznek a rendszerünkkel.

Medvés Péter, ügyvezető - Medvés Virágkötészeti és Selyemvirág Nagykereskedés

Kapcsolatunk a LogControl kft-vel több, mint 15 éve kezdődött és a kedvező tapasztalatok alapján vált egyre intenzívebbé. Cégeink profilja lehetővé teszi, hogy komplex, összetett projektek kivitelezésére is tudtunk vállalkozni a rendszer tervezéstől kezdve a szoftverfejlesztésen és hardverek üzembe helyezésén át a kész rendszerek felügyeletéig. A LogControl által képviselt magas szakmai színvonal mellett a mindkettőnk által képviselt ügyfélközpontúság is hozzájárult - és reményeim szerint fog a jövőben is - partnereink elégedettségéhez!

Lukácsy György, Cégvezető - Vonalkód Rendszerház Kft.

Cégünk 2014 óta dolgozik együtt a LogControl Kft-vel. A rendkivül rugalmas hozzáállás - amely segítette a lehető legjobb megoldás megtalálását - professzionális kivitelezéssel társult. Mérsékelt árak mellett a mi igényeink szerint lett kialakítva alkalmazásunk, amely felhasználóbarát, könnyű kezelni, pillanatokon belül bárki megtanulja és mindemellett biztonságos. Ez az egyszerű recept a kulcsa a hatékony program létrehozásának.

Károlyi Zoltán, Informatikus mérnök - Globus Konzervipari Zrt

Partneri kapcsolatunk a LogControl Kft-vel több évre nyúlik vissza. Kezdetektől fogva biztos hátteret adott a cégünk részére az általuk kifejlesztett egyedi program. A szolgáltató a kapcsolat tartásra több lehetőséget is kínál, mint pl.: elektronikus levelezés, személyes találkozó, konferencia megbeszélés, illetve Redmine feladat kezelő felület. Kéréseinkre maximum 1 munkanapon belül reagálnak a teljesítés várható időpontját megadva. Tapasztalatunk, hogy a felmerülő problémákat tovább gondolva több lehetséges alternatívával próbálják megoldani (felvázolva az esetleges buktatókat, illetve az előnyöket). A teljesítendő feladatot pedig minden esetben a korábban vállalt határidővel teljesítik. Minden módosítás, fejlesztés bevezetését tesztelés előzi meg, melynek során lehetőséget kapunk arra, hogy a módosítások/újonnan bevezetett funkciók kipróbálásra kerüljenek.

Katonáné Kapusi Zsuzsanna, Gazdasági ügyintéző - Első Magyar Tisztatéri Mosoda Kft.

Aki szereti azt a száraz, tiszta érzést, amelyet akkor él át az ember, amikor az ENTER gomb lenyomására az új szoftver pontosan azt hajtja végre, amit megálmodtunk, azoknak melegen tudom ajánlati az LogControl Kft-t.
Mivel a jóról beszélni jó, s a jó több oldalról nézve is jó, ezért az LogControl Kft. tevékenységét több aspektusból is jó szívvel villantjuk meg.

Mérőműszer-, és módszerfejlesztéssel foglalkozó mérnöki tervező cég lévén új eszközeinkhez szükségünk van mérésvezérlő szoftverekre, valamint a mérési eredményeket feldolgozó értelmező programokra. E feladatok megoldásában segít évtizedek óta az LogControl Kft.

Egy feladat megoldása során általában négy közreműködő szükséges az LogControl Kft. részéről.
A Kolléga gyors felfogású, félszavakból is ért, így a gyakorta még kissé körvonalazatlan elképzeléseinket jól tudja értelmezni, s összefoglalni egységes feladattá. E munkafázisban olyan részproblémákra is rákérdez, amelyek megoldásának szükségessége mindez idáig még csak fel sem merült bennünk – innentől kezdve közösen gondoljuk ki a megoldás mikéntjét.

A Manager szerződést köt és levezényli a teljesítés folyamatát. Amit ígér, azt maradéktalanul betartja. Már a régi görögök is tudták, hogy az olyan nehezen beárazható tevékenységek, mint a szoftverfejlesztés esetében is megfelelő partnerek esetén szinte magától kialakul, kikerekedik egy, a mindkét fél számára reális vállalási díj, anélkül, hogy kisstílű alkudozás folyna. Ez az összeget nemritkán megdöbbentően azonosnak kalkuláljuk, holott az ár tekintetében elvileg ellentétes érdekeltségű felek lennénk. E körülmény igen megnyugtató (win-win szituáció). Az külön öröm, hogy az LogControl Kft. hardveres adottságainkat tudomásul veszi, ahhoz igazítja munkáját, és nem akar megvetetni velünk egy új, méregdrága technológiát.

A Specialista onnan ismerszik meg, hogy rendkívül szegényes a szókincse: „Jó. Igen. Értem. Ühüm. Oké, stb.”. Ilyenkor hirtelen egyszerűvé válik az élet, s hirtelen egy olyan világban találjuk magunkat, melyben zöld a lomb és kék az ég: a kitűzött cél hirtelen megvalósítható realitássá szilárdul. Ha nagyon nehéz az általunk felvetett probléma, akkor a Specialista tekintete messzire réved, majd végül kinyögi: „megoldható.”. Ez esetben a Specialistát 2-3 percig békén kell hagyni, bár meggyőződésünk szerint ilyenkor kisebb műtétek érzéstelenítés nélkül végrehajthatók lennének rajta.

Az ilyen révedezések során megszületett gondolatait, ötleteit magunkévá tudjuk tenni, olyannyira, hogy gátlástalanul beépítjük saját szellemi termékként munkáinkba, és természetesen megjelenítjük eladási árainkban is – e körülményről (akárcsak most is) hallgatunk.

A Munkatárs több mint a Kolléga: a Kollégával ugyan egy nyelvet beszélünk és jól megértjük egymást, ám a Munkatárs ezen túlmenően még önzetlenül segít is. Az ilyen segítségkérések kulcsszava az „azonnal” időhatározó, az LogControl Kft. munkatársa tisztában van a kérés teljesítésének halaszthatatlanságával, olyan jó, hogy nem kell könyörögni, magyarázkodni, megy minden flottul, olajozottan.

A fentiekből remélhetően kitűnik, hogy nagyon eredményesen és jó hangulatban lehet együtt dolgozni a Kollégával, a Managerrel, a Specialistával és a Munkatárssal, vagyis az LogControl Kft.-vel, ezért ezúton is köszönjük eddigi munkájukat és számítunk rá a jövőben is, s kívánunk további eredményes munkálkodást.
ENTER!

Kerbolt Tamás, ügyvezető igazgató